Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-05-01 / 3. szám

nyomorúság munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet, a reménység pedig nem szégyenít meg...”

(Róm. 5:4-5)

Az elmúlt héten igen kellemetlen hírt hallottam, s ezzel kapcsolatban gyermekkoromból ismételten és ismételten egy régi ének-töredék jött az eszembe. Nem emlékszem jól magára az énekre, se arra, hogy ki írta, de ez a gondolat ismétlődött benne: „Kell, hogy reményed legyen, mérföldnyi és mérföldnyi hosszú reményed.”

Az élet küzdőterületén sokszor elveszítjük hitünket, de még inkább a reményünket. Mikor az élet nehézségeivel nézünk szembe, mikor a valóság kiábrándít, nehéz reménykedni.

Amikor a tanítványok átélték a történéseket az Ó Urukkal, Jézussal, mely végül is a kereszthez vezetett, mindenféle királyságban elvesztették a reményüket egyszer s mindenkorra.

„A szétzúzott álmok” prédikációjában Dr. Martin Luther King ezt mondta: „A Krisztusban való hit lehetővé teszi, hogy elfogadjuk, amit nem lehet megváltoztatni; hogy belső békességgel viseljük a sikertelenséget, a csalódásokat és elviseljük a legnagyobb fájdalmat anélkül, hogy reményünket feladnánk, mert tudjuk, amint Pál mondja, hogy „minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róm. 8:28)

IMÁDKOZZUNK: „Édes Atyánk, adj nekünk reményt, — reményt Te benned és reményt arra, hogy te velünk vagy nehézségeinkben is. Jézus nevében kérünk. Ámen.

— A mi reményünk biztos a Krisztusban. —

Rousseau A. Emil (Louisiana)

KEDD, MÁJUS 8. — Olvassuk: Róm. 5:1 5

10