Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-07-01 / 4. szám

„Őbenne (az élő Igében) volt az élet, és az élet volt az emberek világossága.” (Ján. 1:4)

Kis templomunk egy dombtetőn épült. Lányom és én esti istentiszteletről mentünk hazafelé. Egyre lejjebb haladva a domboldalon, találgattuk a völgy másik városának kimagasló épületeit. „Mi az a hatalmas épület nagy fekete kapujával?” — kérdezte a lányom. „Az a Szent András katedrális lesz” — feleltem. Néhány héttel később az említett templom mellett hajtottunk el. Este volt. Még tartott az istentisztelet. A sok-sok villanyfény oly szépen ragyogtatta a festett üvegablak különböző színeit. Nem fekete kapu volt az, ahogy a lányom látta a dombról, hanem gyönyörű színes ablak. — Gyakran így vannak velünk az emberek. Nem ismernek. Amit látnak az életünkből, az nekik unalmas, nem érdekes. Miért? Mert az evangélium örömét nem sugározza az arcunk. Pedig ez az, amit oly sokan szinte kétségbeesetten keresnek: az Igét, az örök Igét. Hiszen általa van minden, az egész teremtett világ s benne az ember is. Az emberi öntudat igaz világosságát is csak az Ige gyújtja fel. S amely emberi szív nem enged az Igének, abban sötétség marad, a bűn uralma. Ezt pedig nem akarja a szeretet Istene. De milyen szomorú, hogy a legtöbb ember ma is jobban szereti a sötétséget, mint az élet világosságát. Testvérem, ne járj ezekkel!

IMÁDKOZZUNK: Óh, Isten, a Te dicsőséges evangéliumodnak fénye hadd ragyogjon rajtunk, hogy, aki minket Iát, Téged lásson. Ámen.

— Mikor Isten világosságában élünk, a körülöttünk levők életét tesszük jobbá. —

Herbert Woodhead (England)

PÉNTEK, JÚLIUS 27. — Olvassuk: Jn. 1:1-12.