Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)
1984-07-01 / 4. szám
„Amit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek.” (Márk 11:24) Bár hívő voltam majdnem egész életemben, csak az elmúlt két év alatt döbbentem rá arra, hogy imádság és a Biblia olvasása által mennyi erőre tehetünk szert, és hogy Isten milyen csodálatosan irányítja életünket ezeken keresztül. Fokozatosan megláttam a Márk 11:24-ben kifejezett igazságot. A férjem állása bizonytalan volt jó ideig. Évekkel ezelőtt nagyon ideges lettem volna a sok számla és a munkanélküliség fenyegető veszélye miatt. De Isten mindig gondoskodott szükségeinkről. A magam és mások imádsága által megnyugvást találtam és hitet ahhoz, hogy ki fog alakulni a helyzetünk. A férjem most kapott előléptetést, ami azt jelenti, hogy egy másik államba kell költöznünk. Bár nagy felfordulás előtt állok, mégsem vagyok nyugtalan. Ugyancsak életünknek ebben a nehéz korszakában történt, hogy édesanyám rákkal megbetegedett. Amint a Bibliát olvastam és a szomorú hírre gondoltam, hirtelen Róma 12:12 ötlött a szemembe: „A reménységben örvendezők; a háborúságban tűrök, a könyörgésben állhatatosak legyetek.” Elküldtem szüleimnek ezt az igét, és életükben ez valósággá is vált. Bátorságuk, nyugalmuk és türelmük engem is erősített. Bár édesanyám még nem gyógyult meg teljesen, az orvosok meg vannak elégedve javulásával. IMÁDKOZZUNK: Köszönjük, Atyánk, a Szentírás vigasztaló és erőt adó üzenetét. Ámen. — A vihar forgatagában Isten békességét fogom keresni. Wright Patricia (Missouri) KEDD, JÚLIUS 24. — Olv.: Márk 11:22-25.