Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-07-01 / 4. szám

„Boldog ember, aki a kísértéskben kitart, mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az öt szeretőknek.” (Jakab 1:12)

A megpróbáltatások mindig nagyon lehangoltak. Egy alkalommal teljesen reménytvesztve, kilátástalanul a lelki csőd szélére jutottam. A magam részéről mindent feladtam s „jobb hiján” megpróbáltam az Úr Istenre bízni magam...

Kereső lélekkel vettem kezembe Bibliám, s kezdtem olvasni. Bibliám olvasva, lassan kezdtem reménykedni. Bizakodó reménységemnek egy idő múlva társául szegődött a hitem. Először bizonytalanul, bátortalanul, majd mind szilárdabban. És közben kezdtek kibontakozni előttem az elesettségemből kivezető út körvonalai... A kivezető út persze azt jelentette, hogy mind közelebb és közelebb kerültem Istenhez. — És ma már azt nem értem: hogyan feledkezhettem el arról, hogy nem láttam, hogy örökké változó, bizonytalan világunkban Isten szeretete és kegyelme az ember számára az egyetlen szilárd pont... A kitartásnak földi értelemben is megvan a jutalma: de mennyivel nagyobb az a jutalom, amit az Úr ígért a hitben kitartóknak!

IMÁDKOZZUNK: Megtartó Istenünk, Gondviselő Atyánk, — bocsásd meg hitetlenségünk, — öntelt konokságunk, hogy nyomorult elesettségünkböl sokszor magunk erejéből próbálunk feltápászkodni. Óh, könyörülj rajtunk és taníts minket arra, hogy minden terhűnktől Tőled keressünk és reméljünk enyhülést. Te légy a mi egyetlen reménységünk, Ámen.

— Isten szeretete és kegyelme az egyetlen szilárd pont bizonytalan világunkban. —

Luther Wehrman (Kentucky) 20

SZERDA, JÚLIUS 18. — Olvassuk: Zsolt. 40:1-3.