Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-03-01 / 2. szám

„Jézus pedig megtért (a pusztából) a Léleknek erejé­vel.” (Lukács 4:14) Böjt, a Húsvétot megelőző negyven nap imádkozásra és elmélyedésre buzdít mindnyájunkat. Ez a szokás on­nan ered, hogy Jézus ugyanennyi időt töltött egyedül a pusztában, mielőtt nyilvánosan elkezdte munkásságát. Ezt az időt arra használta fel, hogy akaratát összhang­ba hozza Isten akaratával. Nekünk is komolyan kell azzal foglalkoznunk és imádkoznunk, hogyan változtassunk életmódunkon, Isten akaratát keresve. A böjti időszak jó alkalom önvizsgálatra: mik is cselekedeteink mozgató rugói és milyen célokat tűztünk ki magunk elé. Hamvazó Szerda és Húsvét közötti hat hét alatt a Kál­vária hegyét nekünk is meg kell másznunk. Ez azt jelen­ti, hogy sok minden fölösleges tehertől meg kell szaba­dulnunk, hogy Krisztushoz közel lehessünk. Ebben a böjti időszakban össze kellene hasonlítanunk életünket az Úr életével — hogyan tudnánk Hozzá jobban hasonlókká len­ni és tanítását jobban követni. Amint jobban elmélyedünk Isten megismerésében a biblia és vallásos könyvek olvasása által, ha próbálunk az Ő szavára figyelni, új távlatok fognak előttünk meg­nyílni embertársainknak nyújtott szerető szolgálatra. Vajon válaszolunk-e Isten ösztökélésére? Felajánljuk-e Neki újra életünket? És aztán hogyan fogunk cselekedni ? IMÁDKOZZUNK: Szent Lélek Isten, add hogy meg­halljuk, mikor szólsz hozzánk. Segíts, hogy szerető szív­vel és Neked tetsző szolgálattal válaszoljunk hívásodra. Ámen. — Milyen fölösleges tehertől kell megszabadulnom, hogy Krisztushoz közel kerüljek? — VASÁRNAP, MÁRCIUS 20. — Olv.: Lukács 4:1-14. 22 Falion Ruth (Texas)

Next

/
Oldalképek
Tartalom