Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-07-01 / 4. szám

CSÜTÖRTÖK, JÜLIUS 28. — Olvassuk: Zsolt. 121.

„Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.” (Zsoltárok 121:1)

Dolgozószobámban ülök, s hallgatom az udvaron játszadozó gyermekek lármáját. Ráismerek minden egyes gyermek hangjára. Tudom, hogy közöttük játszik egy, aki nem ad hangot. Ez a különleges gyermek süket-néma és nyomorék. Első pillanatban sajnálkozom rajta: „Szegény fiúcska!” — gondolom. De amint kinézek rájuk, látom arcán a széles mosolyt s minden mozdulatában a lelkes igyekezetét, hogy fogyatékosságai ellenére is kitegyen magáért.

A kisfiúnak nagy küzdelmébe került életben maradni, még a szükséges operációk ellenére is. A család mégis reménységben él. Én csodálom az ő és édesanyja erős hitét. Néhány hete tanúja voltam, amint az édesanya a süketnémák jelbeszédével elmagyarázta neki a keresztyén élet és az egyháztagság értelmét. Aztán a fiúcska, ugyancsak jel-beszéddel, a lelkipásztor kérdéseire válaszul, elmondta bizonyságtételét, hogy elfogadja Jézus Krisztust élete urának és megváltójának. Benne és a családban láttam meg. hogy van hit, reménység és mindenek fölött szeretet e világon. Nehéz keresztjüket hordozva föltekintenek az Úrra és Őt élik meg mindennapi életükben.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, mutasd meg mások hitből fakadó erejét nekünk, hogy abból mi is erőt nyerjünk.

Amen.

— Az én hitem is erőt nyer. mikor Krisztust másokban is élni látom. —

Melvin B. Falion (Észak-Karolina) 30