Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-01-01 / 1. szám

„így kerültem Tél-Ábibba, a fogságban élőkhöz... Letelepedtem ott, ahol ők laktak és ott ültem közöttük hét napig összetörve." (Ezékiel 3:15)

Egy évig a mexikói határ közelében éltem és dolgoztam feleségemmel együtt azok között, akik Közép-Amerikából és Mexikó más részeiből menekültek. Közöttük élve, én is úgy éreztem magam, mint Ezékiel annakidején: összetörve.

Ezékiel az izraeliták prófétája volt a szülőföldjükről elüldözöttek között. Meg volt rendülve népének reménytelensége és kilátástalansága felett. Üzenete — felülről. Istentől — a jövő reménysége volt számukra. Látomásában a száraz csontokkal telt völgy megelevenedett, új élecre kelt. Ahol már minden emberi reménység eloszlott, ott Isten adott életet az Ö népének.

Millió és millió földönfutó van ma is ezen a világon: háborúk, politikai fordulatok, gazdasági összeomlások áldozatai. Sokan közülök elhagyták a falusi élet beidegződött csendességét, hogy idegen városban találjanak jövőt maguknak, ahol a lelki gyökereiket vágta szét a városi élet ziláltsága. — De ma is van üzenete az Igének a mai „gyökérnélküliek”, számára: Isten ma is összegyűjti őket Krisztus nevében és új életet ad nekik, bárhol legyenek is.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, te tégy képessé bennünket arra, hogy a szenvedőkkel együttérezzünk. Hadd fújjuk meg a Benned való reménységnek trombitáját. A Jézus nevében kérünk. Ámen.

— A remény: a jövőbe vetett hit. —

CSÜTÖRTÖK. JANUÁR 20. — Olvassuk: 37:1-14

Conerly H. Róbert (Mexikó)

22