Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-05-01 / 3. szám

PÉNTEK, JÚNIUS 24. — Olvassuk: Jób 42:1-6.

,,Hibáztatom magam és bánkódom porban és hamuban.” (Jób 42:6)

Isten fenségének és szentségének világos látása segít minket, hogy meglássuk saját gyengeségeinket és bűnös voltunkat. Mikor Ézsiás meglátta az Urat „magas és felemeltetett székben”, így kiáltott fel: „Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok.” Mikor Péter Jézus rejtett dicsőségébe bepillantott, ezt mondta Neki: „Eredj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram.” — Egy fiatal lelkész ismerőse kijelentette, hogy ő napokig tud élni tudatos vétkezés nélkül. Az ifjú pásztor megkérdezte idősebb lelkésztársát ez állítás felől, s ő határozott meggyőződéssel felelt: „Nem. Senki sem mondhat ilyet, aki látta már Isten kizárólagos, teljes szentségét.” — Mielőtt Jób látta volna Istent, ő is mondott ilyet: „Igazságomhoz ragaszkodom... szívem sem korhol.” De később, mikor Isten beszélt hozzá a forgószélből, fénylő szavakkal írja le Isten fenségét, bölcsességét és hatalmát. — Az Urat keresnünk kell naponta bibliaolvasással, imával, mert a világosabb látás az ő fenségéről és szentségéről hűbb képet ad magunkról is. Képet, ahol nincs helye önigazságnak és büszkeségnek.

IMÁDKOZZUNK: Édes Atyám, „ha a keresztre néz szemem, melyen a menny Királya halt, legdrágább kincsem megvetem.” Meghalok büszkeségnek, porba hajtom fejem. Ámen.

— Isten Fiának szentsége előtt nyilvánul ki az ember bűnének rémsége. -Éva DuBois (Saskatchewan, Canada)

57