Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-05-01 / 3. szám

VASÁRNAP, JÚNIUS 5. — Olvassuk: Máté 7:15-27 „Nem minden, aki ezt mondja nekem: Uram! Uram! megyek be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté 7:21)

„A templomból kivinni tilos”. Ezekről a szavakról elmélkedtem, amelyek az énekeskönyvekbe voltak bepecsételve. Kétségtelenül szükség volt a figyelmeztetésre, mert az énekeskönyvek „eltávozhatnak” együtt az istentiszteleten résztvevőkkel. De vajon miért nincsenek ezek a szavak a gyülekezet tagjai elméjébe is bepecsételve? Viszont vannak olyan dolgok, amelyeket meg magukkal kellene vinni a templomból.

Vajon hol marad a hálaadó énekek ismétlése és az imádság szelleme otthonainkból? Vajon elviszik-e a gyülekezet tagjai ezeket a templomból, hogy velük legyenek a hétköznapok nehézségei között? Kétségtelenül az istentiszteleten résztvevők hallottak prédikációkat arról, hogyan támogassák a nélkülözőket, vagy hogyan terjesszék az Igét a missziók által. Vajon elviszik-e ezeket az üzeneteket a szívükben és elméjükben? Vajon befolyással van-e adakozásukra? Vajon ezek a jelentőségteljes szavak, hogy: „Szeressétek ellenségeiteket elkísérik-e az istentiszteleten résztvevőket a templomajtón keresztül, le a lépcsőkön a mindennapi életbe? Talán szükségünk lenne olyan nagybetűs táblákra, hogy: „Vidd el magaddal a templomból.”

IMÁDKOZZUNK: Szerető Istenünk, segíts, hogy a Te tiszteleted a szívünkben legyen mindig és ne maradjon ott a templompadban. Tudom, hogyha nem segítek másoknak, a templomi istentiszteleten hiába való. Ámen.

— Hitemet a hétköznapok cselekedetei, nem a templombamenésem képviseli. —

Genung Dan B. (California)