Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)
1983-05-01 / 3. szám
„...Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes telkedből és teljes elmédből” (Máté 22:37) Nemrégen meg voltam híva egy híres egyházi dalárda előadására a szomszédos templomban. Hallottunk már jóelöre annak az énekkarnak kiválóságáról. Nagyon kíváncsiak is voltunk. Mielőtt a függöny felhuzódott, a karmester kilépett a függöny elé, majd pár üdvözlő szó után kérdést intézett hozzánk: „Hányán hallottuk őket azelőtt?” Jónéhányan felemeltük a kezünket. Azzal még egy pár szót toldott hozzá. Keresetlen szavakkal kihangsúlyozta, hogy mennyi munkájukba és idejükbe került, amíg alaposan begyakorolták az egész műsort. A szorgalmas készülésben azonban valahogyan célját vesztették az egésznek: Isten dicsőségének szolgálása helyett kifogástalan programot akartak... Eme hiú vágyakozásában Isten megintette: „Miért aggódsz te ennyire? Énnekem nincsen szükségem arra, hogy te zeneileg tökéletes munkát végezzél! Vannak nekem angyaloknak seregei, hogyha éppen tökéletes énekkart akarok hallgatni! Tetőled inkább azt várom el, hogy szíved mélyéből szeressél engemet — s dicsőítsél engemet.” A fenti tanulságos példa valóban jó lecke volt számomra. Milyen sok esetben túldolgoztam magamat, túlerőltettem magamat, közben pedig elfelejtettem, hogy ha Isten iránti szeretetem nem uralja és irányítja az egészet, akkor nem ér egy hajítófát sem. IMÁDKOZZUNK: Urunk, segíts bennünket, hogy bármit tegyünk is, egyetlen egy cél lebegjen előttünk csupán: Tégedet szeretni és a Te nevedet dicsőíteni. Kegyelmedből, Ámen. — Ha Istent nem dicsőítem — minden hiába. — Rhodes Károlylé (Louisiána) HÉTFŐ, MÁJUS 23. — Olvassuk: 2 Kor. 9:6-15. 25
