Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-05-01 / 3. szám

,,Hajlék az örökké való Isten, alant vannak örökkévaló karjai.” (5Mózes 33:27)

Még csak egy éve volt, hogy a helységben laktunk, mikor rákban megbetegedtem. Családtagjaink több mint ezer km-re laktak, s így nem tudtak velünk lenni.

De gyülekezetünk, mint egy család, körénk sereglett. Amíg én a kórházban voltam, a vasámapiiskolások ellátták élelemmel férjemet és fiamat, imádkoztak értem, látogattak, és elárasztottak virággal és üdvözlő lapokkal. Hazatérésem után tovább hordták az élelmet, és mindennap autóval vittek a kórházba kezelésre. A keresztyén szeretettel felénk terjesztett kezek megerősítették hitünket az „örökkévaló karokban”, mikor hitünk olykor ingadozott és imáinkra „nem jött” válasz. Az ő kezeik voltak Krisztus segítő keze a megpróbáltatás idején. Az ö hitük, szeretetük és az Úrnak való engedelmességük fellelkesített bennünket, hogy tovább is együtt járjunk az Úrral. Így a váratlan és borzalmas élményből hitben-és az Úr iránt való elkötelezettségben megerősödve kerültünk ki. A megpróbáltatás csak közelebb vitt az Úrhoz.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, köszönjük, hogy a gyülekezet tagjain keresztül megmutattad magad nekünk, Óh, rajtam keresztül is mutasd meg magad ma egy másik testvéremnek. Ámen.

— Ebben a világban Krisztust rajtunk, embereken keresztül lehet meglátni.

Trawick M. Wanda (South Carolina)

SZERDA, MÁJUS 11. — Olvassuk: 5Móz. 33:26-29

13