Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-03-01 / 2. szám

HÉTFŐ, ÁPRILIS 18. —Olvassuk: Zsolt. 104:31-35

„Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, amíg vagyok.” (Zsolt. 104:33)

Juliska, nagyapja térdeire támaszkodva vidáman mesélte: mi történt vele azon a napon. A nagyapa szeretettel figyelte a kislány elbeszélését, miközben fogták egymás kezét.

Hirtelen, az örömteli beszámoló közepette Juliska átölelte nagyapát és fölkiáltott: „Nagyapa, én úgy szeretlek téged!” Majd újra megölelte és megcsókolta őt, s boldog megelégedéssel folytatta beszámolóját.

„Úgy szeretlek téged!” Mily gyöngéd, mégis erőteljes szavak! Ha csak kiejti is azokat valaki, már ez maga megváltoztatja azt az életet. S mégis mily ritkán gondolunk arra, hogy hangoztassuk, s még inkább, hogy éljük ezt a szeretetet. A mi mennyei Atyánk pedig bizonyosan sóvárog a mi szeretetünk után. Ő naponta eláraszt bennünket szeretetével, s annak áldásaival. Mi mindig elfogadjuk azokat. S talán hosszú idő óta nem suttogtuk el az Ő kegyelméért és szeretetéért túláradó hálánk szavait: „Istenem, igen, én szeretlek Téged!” És énekkel dicséred-é, magasztalod-é az Urat? A zsoltáríró élete buzdítson erre is, „amíg vagy”, mert a sírod néma lesz.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, Istenünk, nyisd meg szánkat, hogy szeretettel tudjunk szólani. Taníts meg minket szeretetedet megélnünk. Ámen.

— A szeretet arra való, hogy megosszuk azt minden nap. —

Enke Dorottya (Nebraska)

51