Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-03-01 / 2. szám

„Mégha megaggodik is a földben a gyökere és ha elhal is a porban a törzsöké, a víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint csemete. (Jób 14:8,9)

Az elmúlt tavasszal alkalmam volt megfigyelni egy kis virágot, amelyik egy téli viharban letört öreg tölgyfa törzséből nőtt ki. Ez a kicsi tavaszi virág a feltámadás szimbóluma lett a számomra. A természet világában sokszor találunk ilyen képeket, de mennyivel megrázóbbak a feltámadásnak azok a megtapasztalásai, amelyekkel magában az emberi életben találkozunk.

Volt egy barátom, aki sohasem sétált, amikor szaladhatott; még el sem érkezett az ismerőseihez és máris beszélt és mosolygott. Beteg lett, az orvosai rákra gyanakodtak. Az operáció után ott feküdt az ágyán különböző csövekkel. Arra gondoltam, hogy a betegség megváltoztatja majd. Mennyire lebecsültem! Rövid idő alatt szinte elbűvölte orvosait, bátorította ápolónőit. Mindnyájunkat boldoggá tett az a tudat, hogy ismerhettük őt. Meghalt anélkül, hogy elhagyta volna a kórházat. De a halál nem tudta egy percre sem bilincsbe zárni a lelkét. Ahogy az életet fogadta, úgy fogadta a halált is, reménységgel, bizalommal és mások iránti szeretettel. Amikor látunk valakit, aki így győzi le a testi és lelki összetöretést, akkor a feltámadásból láttunk meg valamit. Az ilyen emberek gyógyulást, áldást nyújtanak sokaknak. Légy te is valakinek húsvéti örömmel.

IMÁDKOZZUNK: Minden új napért, a feltámadás minden megtapasztalásáért, de legfőképpen a mi Urunkért, akinek a feltámadása élet mindnyájunknak, hálát adunk Neked, óh Istenünk. Ámen.

— A feltámadásról saját életünk kell, hogy bizonyságot tegyen. — Smith Stan (Észak-Karolina)

HÚSVÉT-VASÁRNAP, ÁPRILIS 11. — Olv.I.Kor.l5:49-57