Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-01-01 / 1. szám

,,A ti szelídlelküségetek ismert legyen minden ember előtt.” (Fil.4:5)

Don Quijote, Cervantes idealista hőse természeténél fogva olyan ember volt, aki mindenkiről a legjobbat hitte. Az ilyen beállítottság gyakran csalódásokat, esetleg veszélyes tapasztalatokat hoz. Mégis nem az-é a mi keresztyéni hivatottságunk, hogy minden embernek képességeinkhez mérve a legjobbat kívánjuk, a legjobbat akarjuk? Esetleg Don Quijote-t naivnak tartják egyesek, mivel mindenkit, akivel találkozott különleges és értékes személynek tartott.

Az én mostoha anyám hasonló természetű, aki nem képes mást, mint jót mondani mindenkiről, akivel érintkezik, legyen az rokon, vagy idegen. Szerinte, ha megjegyzésünk és tettünk nem támogatja pozitívan az egyént, akkor inkább maradjunk csendben és kezeinket is tartsuk vissza a cselekvéstől. Sok fegyelem kell ahhoz és türelem, hogy a jót keressük másokban, dicsérvén és bíztatván további fejlődésre, növekedésre. A Krisztustól vett szelídlelkűség azonban csodákat teremt, felszínre hozhatja a másik ember lelke mélyén rejtőzködő igazi jót, isteni képet.

IMÁDKOZZUNK: Istenünk, segíts bennünket úgy nézni embertársainkra, ahogyan Te látod őket; hogy észleljük képességeiket, lehetőségeiket, jóságukat. Kérünk irányítsd cselekedeteinket, szavainkat a Te szereteteden át. Ámen.

— Ha próbáljuk hittel, képesek leszünk embertársainkat úgy látni, mint Isten. —

John T. Lundy (Tennessee)

PÉNTEK, JANUÁR 8. — Olvassuk: Fil.4:1-7.