Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-09-01 / 5. szám

„De mindezekben felettébb diadalmaskodunk. Az által, aki minket szeretett.” (Róma 8:37) Negyven évi koreai missziói tapasztalatom alatt, a hit­nek számtalan bizonyságát láttam, amely lehetővé tette a koreai keresztyének számára a győzelmet mindenféle szenvedés, tragédia és szerencsétlenség fölött. Ilyen tapasztalatom volt, amikor egy koreai asszony meglátogatott, aki nagy testi és lelki szenvedésen, fe­szültségen ment keresztül, mivel a férje több hónapot börtönben töltött, katonai és politikai okok miatt. Ki­­szabadulása után első cselekedete az volt, hogy maga köré gyűjtötte családját és meghívta az egyház lelki­­pásztorát, hogy együtt adjanak hálát megmeneküléséért. Mindezekre a felesége azt mondta: „Emberi szemmel nézve nehéz esztendő volt ez, de mindkettőnk számára egy újabb bizonyság volt ez az Isten szeretetéről, s az Ő minket átölelő kegyelméről.” IMÁDKOZZUNK: Istenünk Atyánk, emlékezetünkbe tartjuk a Te minket körülvevő szeretetedet. Tudjuk, hogy bár mi is történik velünk, biztosak lehetünk benne. Se­gíts minket, hogy szívünkkel megérezzük a Te vezetése­det és Veled együtt működve igyekezzünk jót cseleked­ni. Megváltónk nevében kérünk hallgass meg. Ámen. — Keresztyénnek lenni az élet legnagyobb ajándéka. — Marion Conrow (Kansas) PÉNTEK, SZEPTEMBER 18. — Olvassuk: Róm.8:31-39.

Next

/
Oldalképek
Tartalom