Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-01-01 / 1. szám

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői.” (Zsoltárok 127:1.) Két sógornőm van. Egy veszekedés alkalmából annyi­ra megharagudtak egymásra, hogy többé nem akartak találkozni, sem egymással beszélni. Ez az állapot már 5 éve tartott és nem engedték, hogy én beleavatkozzam az ügyükbe. Dacára a tilalomnak, én mégis többször próbálkoztam, hogy kibékítsem őket, de hiába. Egy januári éjszakán azt álmodtam, hogy mégis szol­gálnom kell nekik. Férjemnek is beszámoltam az álom­ról, de a mennyei missziót szinte lehetetlennek tar­tottuk. Nappali szobánkba mentünk, és leültünk, hogy Bibli­ánkból olvassunk és imádkozzunk. Urunknak, Lukács evangéliuma 18. részében írott szavai nagy hatással vol­tak ránk: „Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél. (Lukács 18:27). Tudtam, hogy Isten ezen Ígére­tére kell, hogy építsek. Úgy cselekedtem és valójában megtörtént a boldog kibékülés. Amikor a mi igyekeze­tünk hiábavalónak látszik, nem szabad feladnunk a re­ményt, tudván, hogy az Úr munkálkodik. A mi felada­tunk az, hogy figyelmezzünk Isten szavára és mindig készen legyünk arra, hogy hit által engedelmesked­jünk neki. IMÁDKOZZUNK: Mennyei, édes Atyánk, köszönjük Neked, hogy a mi hatalmas segítőnk vagy. Bárcsak min­denkor készen lennénk arra, hogy kérjük a Te segítsé­ged és munkálkodjunk a békességen. Jézus nevében. Ámen. — A mi igyekezetünk megbukhat, de az Úr munkál­kodik. — Hoens-Boelhouwer C.J. (Schalkywk, Hollandia.) SZOMBAT, JANUÁR 31. — Olvassuk: Zsolt. 127.

Next

/
Oldalképek
Tartalom