Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-11-01 / 6. szám

SZERDA, DECEMBER 23. — Olvassuk: Luk. 1:67-80.

„(Az Ő utait megkészítsed) a mi Istenünk nagy irgalmasságáért, amellyel meglátogatott minket a naptámadat a magasságából.” (Luk. 1:78)

Ahogy reggelenként kihordom az újságokat, sokszor elnézegetem a napfölkeltét megelőző fényjátékot. Egyszer ahogy a város egy erdős részén haladtam át, megfigyeltem, ahogy az első gyenge fénysugarak kirajzolták az égre a fák ágainak fekete körvonalait. Amint kifelé értem az erdőből, már láthattam a nap első, gyenge sugarait kikandikálni a hegy mögül.

Isten jelenléte nélkül sötétségben élünk, elveszve az erdőben, utat mutató fénysugár nélkül. De jön a hajnal! Egész testünkkel, lelkűnkkel válaszolunk a melegre, a színekre, Isten fényének a sötétségen áthatoló erejére.

Most az óév végén sem szűnt meg Isten cselekedni. A sötétben, bizonytalan jövő felé haladva, halljuk János hangját, amint Krisztus érkezését jelenti. Aztán meglátjuk az első gyenge fénysugarakat lelkünk égboltján, melyek a betlehemi bölcsőhöz vezetnek. Ahogy közeledünk. Isten jelenlétének fénye megérint és körülvesz bennünket, és Isten gyermekeivé válunk, akikben nincs sötétség. Áldottak az apró jelek is Isten szeretetéről életünkben, de a naptámadat Krisztusban jön hozzánk.

IMÁDKOZZUNK: Óh Istenem, vedd el a bennem levő sötétséget. Melegítsd meg az én hideg szívemet és Krisztusban szülj újjá engem. Ámen.

— Isten munkája az életemben elkezdődik, mielőtt még a nap fölkel. —

J. David Barkley (Arizona)