Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-11-01 / 6. szám

„Mondta nekik (Jézus): Hol van a ti hitetek?” (Lu­kács 8:25) Tíz éves koromban polio betegségem miatt hátam, ha­sam és lábaim gipszbe voltak téve. Nem tudtam mozog­ni, sem járni, minden szükségemben teljesen családom segítségére szorultam. Egyik éjszaka arra ébredtem, hogy remeg az ágyam. Nemsokára észrevettem, hogy nemcsak az ágyam reme­gett, hanem az egész ház. Zúgó, üvöltő hang töltötte be a sötétséget. Tudtam, hogy tornádó jött, és én meg sem tudtam mozdulni. Édesapámért kiáltottam. De alig hangzott el a kiál­tásom, amikor szavát hallottam: „Itt vagyok. Itt va­gyok.” Ot volt, mielőtt tudtam volna, hogy szükségem van reá! Felemelt, hogy levigyen az alagsorba. A szél süvölté­­se és a ház recsegése ellenére hallottam édesapám nyö­gését, amint engem és a rajtam levő nehéz gipszönt­vényt igyekezett vinni. Láttam a halántékán kiduzzadó ereket és homlokán az izzadtságot, amint küszködött, hogy engem biztonságba helyezzen. De láttam a moso­lyát is, amikor tekintetünk találkozott. Szeretett en­gem. Velem volt a viharban, biztonságos helyre vitt. Isten ehhez hasonló — hajlandó és akar minket átvin­ni az életünk viharain, csak legyen hitünk Benne. IMÁDKOZZUNK: Istenünk, aki velünk vagy még mi­előtt éreznök a szükségünket, csendesítsd el félelmünket és erősítsd hitünket, amint fokozódó mértékben tudo­másul vesszük jelentésedet. Ámen. — Isten velünk van életünk viharaiban. — Lois Ellen Olson (Washington) PÉNTEK, NOVEMBER 13. — Olvassuk: Luk. 8:22-25

Next

/
Oldalképek
Tartalom