Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-09-01 / 5. szám

HÉTFŐ, OKTÓBER 26. — Olvassuk: Ján. 9:1-7.

„Nékem cselekednem kell annak dolgait, akik elküldött engem, amíg nappal van... (Jn. 9:4)

Az emberi szenvedés nagy problémájának a vakonszületett történetében kétféle megközelítését látjuk. A tanítványok filozófiai kérdést csinálnak belőle, azt mérlegelik, mi is lehet az oka ennek a szomorú állapotnak. Ezzel szemben Jézus azonnal cselekvőén, gyakorlati módon nyúl a problémához és azt nézi, hogyan segíthet, mit tehet ezért a szegény emberért. Az Úr Jézust a körülötte levő nyomorúság mindig arra indította, hogy végezze Annak munkáját, Aki Őt elküldte, gyógyítva betegeket, megelégítve éhezőket, vigasztalva megszomorodott szíveket.

Jézus erre a szolgálatra hív bennünket is, mai tanítványokat. Szívünkben lehetnek ugyan kérdések, hogy miért is van ennyi szenvedés a világban, de ne rekedjünk meg itt, ne okoskodjunk, ne vitázzunk, hanem cselekedjünk; amennyire tőlünk telik enyhítsük a bajokat. Hiszen a körülöttünk levő nyomorúság voltaképpen minket magunkat mér meg, megmutatja, mi lakik bennünk, milyen igaz a keresztyénségünk van-e szeretetünknek keze, lába, vagy csak üres beszéd nálunk a szeretet; mennyire nyitott a szívünk, a pénztárcánk, az otthonunk; mennyi bennünk az áldozat-vállalás, türelem, szívesség. Ne mulasszuk el az alkalmakat, míg tart a nappal, míg Isten időt ad!

IMÁDKOZZUNK: Kegyelem Istene, tudom nem segíthetek minden nyomorultan, de buzdíts, hogy ami módomban áll, azt halogatás nélkül megtegyem. Ámen.

— Ha enyhíted a szenvedést, istentiszteletet végzel. —

Éva Szabó (Montreal)