Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-09-01 / 5. szám

SZOMBAT, OKTÓBER 10. — Olvassuk: lMóz. 32:1-32.

„Amaz pedig monda: Nem Jákobnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.” (I.Mózes 32:28.)

Bizonyára már mindnyájan hallottuk, hogy valaki csalódottan így kiáltott fel: „Imádkoztam érte, de még sem tudtam elaludni. Egész éjjel ébren voltam. Az Úr nem segített rajtam.”

Igen gyakran úgy imádkozunk, hogy valami csodálatos közbelépésre várunk, jóllehet a felelet nem kívülről jönne, hanem valahol bennünk van.

Jákob Isten parancsára húsz évi távoliét után visszatér a saját népéhez. Amikor már egészen közel volt, akkor jutottak eszébe Ézsau gyilkos szavai. És Ézsau már vár rá négyszáz emberével. Kétségbeesetten, Jákob az Úrhoz kiáltott szabadulásért. A felelet egy különös küzdelem formájában érkezett meg. Egyáltalán nem úgy, ahogy várta. Benne magában kellett valaminek történni. Jákob küzdött az Úrral, a saját félelmével és bűnével szinte egész éjjel. Jákob a „csaló” ott meghalt, és helyébe megszületett Izráel, egy új ember az Úrban. Izráel volt az, aki elindult és szembenézett Ézsauval. És Izráel volt az, aki meglátta a győzelmet, a szabadulást.

IMÁDKOZZUNK: Óh Urunk, segíts arra, hogy megnyílhassunk Tefeléd, és bízzunk abban a feleletben, amelyet te adsz imádságainkra. Ámen.

— Sokszor úgy vesznek körül a meghallgatott imádságok, hogy nem vesszük észre, hogy Isten már felelt is rájuk. —

Hassler W. Kenneth (Pennsylvania)