Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-03-01 / 2. szám

Vétkeztem Előtted, amidőn vágyva csüngtem a gonoszon; amidőn megbontottam a békét rokonok, barátok, egymást szerető emberek között; amidőn hamisan esküdtem, engesztelhetetlen módon gyűlöltem, és vesztére törtem másoknak. Kegyelmes Istenem! Mikorra lennék készen, ha minden bűnömet fel akarnám sorolni? Akkora a sokaságuk, hogy alig viselhetem el. Égetik a lelkemet és nyomják a szívemet. Minden egyes bűnömnek olyan az emléke, mint a mérges nyílvessző, sebesre marják bűnbánó keblemet. Eszembe jutnak a régen elfeledtek, és megkínoznak az alig elmúltak. Gonosz is voltam, gőgös is voltam, kötelességeimnek sem feleltem meg mindenkoron. Heves is voltam, dacos is voltam, a hízelgés gyakorta megejtett, s az igazi érdemet sokszor nem ismertem el. Magamat túlbecsültem, másokat megvetettem; a sorstól sokat vártam, s ha nem kaptam meg mindent, zúgolódtam Ellened; a jóért pedig hálával nem közeledtem Feléd.

Irgalom Istene! Mindezekért bocsáss meg énnekem, könyörülj rajtam, engesztelődj ezekért! Nyugalomért esedezem Hozzád. Te vagy az igazságos Bíró, és Te kegyelmedben hívod magad elé a töredelemben megtérőket. Ne mardosson hát tovább a bűntudat. Lehelj a szívem tükörére, hadd oszoljon onnan a vétek! Ments meg engem minden kísértéstől, légy az én egyetlen védelmem. Küldd el hozzám a Te vígaszthozó angyalodat, hadd hozza el nekem a Te feloldó szózatod: „És szólott az Örökkévaló, megbocsátottam, amint kérted azt.” Ámen.

Bünvallomás. („Mirjám” c. imakönyvből. Befejező rész)