Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-01-01 / 1. szám

„Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.”

(Jób 1:22)

Jób kérdezhette volna: „Miért zúdította Isten rám mindezeket a csapásokat?” Ehelyett azonban, a pillanatnyi lesújtó híreket hallva is, Istennek a jóságára gondolt, ami előzőleg betöltötte életét.

A ránkszakadó bajok megváltoztatják Istenhez való viszonyunkat? Azt gondoljuk, hogy Isten hibát követett el, amikor bajba sodort bennünket?

A múlt évben valahányszor egy-egy családi ünnepünk volt, a telefon mindannyiszor rossz hírt hozott. Házassági évfordulónkon feleségem testvére halt meg hirtelen; eljegyzésünk napján anyósom szélütést kapott; születésnapomon a fivérem halálhírét telefonálták meg Európából.

Mégis mindezek között megtaláltuk azt a belső erőt, mely emlékeztet Istennek sok múltbeli jótéteményére. Az Istenben való bizalomnak csodálatos növekedését tapasztaltuk, amikor az Ő gondviselő irgalmára bíztuk magunkat.

Hitünk Istenben való rendíthetetlen bizalommá épült. Jób arra tanított minket, hogy Isten hűségét hirdessük a próbák közt is.

IMÁDKOZZUNK: Örökkévaló Istenünk, akinek a kegyelme örökkévaló és gondviselése naponkénti, dicsérünk Tégedet. Magasztalunk Urunk, hogy bajban, szomorúságban is a Te szeretetednek napsugarát láttattad meg velünk. Dicsőség legyen neked. Ámen.

— Isten ígérete nem könnyelművé tesz, hanem erőt ad. —

Schümm Robert William, (Elgin, Illinois)

CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 7. — Olvassuk: Jób 1:13-22.