Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-01-01 / 1. szám

„Mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak.” (Zsolt. 133:1)

Nagy családban nőttem fel. Két fivérem és 3 nővérem volt. Szüleimnek sokat kellett dolgozni, s minket is korán rászoktattak a munkára. Ennek ellenére mindig vidám volt a családi légkör, ahol könnyen ment a munka. Anyám is sokat kacagott, és boldogan mosolygott, ha vidám tereferénket hallgatta. „Egyszer majd megértitek, hogy az teszi a szülőket legboldogabbá, ha gyermekeik szeretetben, egyetértésben dolgoznak, és együtt örvendeznek. Isten tartsa meg közietek ezt az egységet, szeretetet” — mondta többször.

Ugyanígy Istent is az boldogítja, ha gyermekei nem bántják egymást, hanem mindenben segítik. A zsoltáríró is erről énekel. Csak 3 versből áll az egész zsoltár, de a leglényegesebbet mondja el. Milyen jó és mily gyönyörűséges az egyezség az atyafiak között. Az egyetértés néha könnyen és természetesen jön a testvérek közt, máskor esetleg áldozatot is kell érte hozni. Isten szíve örül a nehezen munkált békességnek, szeretetnek is, és mindig segít Leikével megteremteni.

IMÁDKOZZUNK: Jó Atyánk, köszönjük, hogy nem kell egyedül élni. Segíts, hogy meglássuk a közösség áldásait, és munkáljuk az egységet. Ámen.

— Az Istenben való közösség békességet és boldogságot ad. —

Stephen Doughty (Lead, South Dakota)

CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 31. — Olvassuk: Zsolt. 133.