Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-01-01 / 1. szám

„Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan.” (Zsolt. 82:6)

Az iskolába való beiratáskor, szemem megakadt az egyik gyermek keresztlevelén. Az apa nevére fenntartott rovatban ugyanis ez állt: apja ismeretlen. Nem tagadom meglepett, de el is érzékenyültem a gondolatra, hogy az előttem álló kisgyerek soha nem látta apját. Egész nap ez járt eszemben: apja ismeretlen. Akkor kezdtem igazán értékelni; milyen szerencsések vagyunk fivéremmel együtt, hogy szerető szüléink vannak. — De a fizikai vonatkozásokon túl sokkal mélyebb értelme is volt ennek számomra. Arra gondoltam, hogy amikor Isten felöl kérdik, milyen sok ember csak ezt válaszolhatja: Nem ismerem azt az Atyát, akiről beszélsz. Mint az említett gyerek soha nem látták mennyei Atyjukat, sohasem találkoztak Vele, nem ismerik Isten gondviselő szeretetét. Pedig csak felé kellene fordulniok, hogy soha többé ne legyenek egyedül.

IMÁDKOZZUNK: Úr Isten, köszönjük Néked, hogy Atyánknak szólíthatunk és szerető gondviselésedre rábízhatjuk magunkat. Bocsásd meg, hogy sokszor megfeledkezünk erről, és magános árvákként sodródunk a mindennapi élet próbái közepette. Könyörgünk, hogy minden hűtlenségünk ellenére örökre tarts meg atyai kegyelmedben, Ámen.

— Milyen kapcsoaltban állunk Istennel? —

Chappell Beverly (Virginia)

KEDD, JANUÁR 22. — Olvassuk: Zsolt. 89-20-29.