Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-01-01 / 1. szám

„És ímé én ti veletek vagyok, minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28:20)

Jolán-néni nagyon öreg asszony volt, aki elveszítette egyetlen, még élő gyermekét és teljesen egyedül maradt a világban. Megpróbáltam valahogy vigasztalni, közben eszembe jutott az a játék, amit két gyermekemmel szoktam játszani, amikor még kicsinyek voltak.

Egy új városba költöztünk, messze a megszokott környezettől, messze onnan, ahol rokonaink és barátaink éltek. A gyerekek még nem találtak új pajtásokat és elveszettnek érezték magukat. Akkor kitaláltam egy játékot. Csináljatok egy listát azokról, akiket ismertek, szerettek, hiányoltok és azokról akik titeket szeretnek. Azt mondtam: Ott van pl. Dávid, Béla és Rózsi-néni, s így tovább...” Mindenkit megneveztek, megszámoltak, akit tudtak, és azzal fejeztük be: „De legjobban Isten szeret minket.”

Gyermekeink biztonságérzete megnövekedett, mert mintegy takarót feléjük húztuk az atyafiságos szeretet valóságát, és betetőztük ezt Isten szeretetének valóságával, ami megnyugtatta kis szívüket.

Rávettem Jolánnénit is, hogy játsszuk el ezt együtt. Felsoroltuk az ápolónőket, a nőszövetség tagjait és együtt elérkeztünk a végső ponthoz: „Legjobban Isten szeret minket” mondta örömmel az öreg asszony.

Amikor hazamentem boldog érzés volt szívemben, hogy Isten az, aki sohasem hagy el.

IMÁDKOZZUNK: Légy velünk, Atyánk, hogy mikor minden olyan kilátástalannak tűnik, akkor is érezzük a Te vigasztaló jelenlétedet. Ámen.

— Senki sincs egyedül, akinek Jézus a barátja. —

Mildred J. Speights (Gainesville, Georgia)

SZERDA, JANUÁR 23. — Olvassuk: II. Kor. 1:3-7.