Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-09-01 / 5. szám

„Bűneinket maga (Jézus) vitte fel testében a fára... sebeivel gyógyultatok meg.” (lPét.2:24)

Sohasem voltam templomlátogató, mondta egy volt katona az irodámban. Azaz, hogy a 2-ik világháborúig nem. A háborúban lelkészünkkel együtt fogságba kerültem. Rengeteget szenvedtünk, éheztünk. Egy alkalommal egy láda banánt a foglyok által elérhető helyen hagytak. Csapda volt, de nem tudtam a kísértésnek ellenállni az éhség miatt. A figyelő őrök rajtakaptak és a parancsnok elé hurcoltak. Nyilvános megvesszőzésemet rendelte el. Lelkipásztorom, tudva, hogy gyenge testi állapotomban nem élem túl a büntetést, azt kérte, hogy ő hadd szenvedje el helyettem az ütéseket. Megkapta.

Egész életemet megfordította az eset. Kezdtem Bibliát olvasni. Saját sorsomon értettem meg a fenti Igét: „Bűneinket maga vitte fel a fára, és sebeivel gyógyultunk meg.” Az ártatlan Isten Fia meghalt, hogy Vele együtt bűneink is megsemmisüljenek, Isten haragja ne essen ránk. Jézus sebei hoztak orvosságot, életet az elveszett embernek. Vegyünk minden nap vigasztalást a kereszt alatt. Őérette, ki helyettünk szenvedett és életét adta, éljünk az igazságnak.

IMÁDKOZZUNK: Uram, tudom és igaznak vallom: „A bűn zsoldja a halál.” És én, a bűnös mégis élek. Mindig felnézhetek a keresztre, ahol megfizettél helyettem. Légy áldott örökre! Ámen.

— Hogyan mutatjuk meg hálánkat Megváltónknak? —

J. Ivor Earl (England)

PÉNTEK, OKTÓBER 24. — Olvassuk: lPét. 2:20-24.