Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-09-01 / 5. szám

„Felment a hegyre magánosán imádkozni.” (Mt.14:23)

Félve indultam neki a magános hegyi útnak, hogy fiamat hazahozzam az egyház nyári táborából. Kopár sziklák, éles hegyláncok, hótól fehér csúcsok között kapaszkodott az út. Nem találkoztam egy kocsival sem. A vad szépség először gyönyörködtetett. Szerettem volna megosztani valakivel ezt az élményt. Később mégis nagyon egyedül éreztem magam, s meg-megborzongtam. Viszszagondoltam egy közös családi kirándulásra, s a magányosság fájó érzése mélyebb lett. Akkor Jézus jött lelki szemeim elé, amint egyedül imádkozott. Ó, csodálatos példaképünk, akit minden körülmények között követhetünk. Az út további részét imádkozva töltöttem. Dicsértem Istent teremtő munkájának szépségéért, de főként Jézusért, Megváltó barátomért. Az Ige, amit eddig nem tudtam igazán átérezni, most tapasztalatomon keresztül űj tartalmat kapott.

Milyen megújító az imádságos csend, a magányos együttlét szerető Atyánkkal! Milyen nagy szükségünk van rá, mégis mennyire nem használjuk ki, s nem keressük az ilyen alkalmakat! Jézus nehéz munkájához, harcához űj erőt kapott az Atyától a csendességben. Miért vagyunk mi gyengék, idegesek? Atyánk van!

IMÁDKOZZUNK: Köszönjük, jó Atyánk, a testvéreket, a családot, de különösen köszönjük a ritka perceket, mikor Veled lehetünk egyedül. Ámen.

— A csendben és magányban Isten megtalál minket és mi öt. —

SZOMBAT, OKTÓBER 11. — Olvassuk: Mt.l2:22-29.

Jean W. Jorthrup (Washington)