Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-09-01 / 5. szám

„Boldog nép az, amelynek az Úr az ő Istene.” (Zsolt. 144:15)

Dávid népe számára földi javakért, áldásokért imádkozik a 12-14 versekben. De imája végén hirtelen átvizsgálja, mit is mondott, és szinte kijavítja magát. Mintha ezt mondaná: Nem, mégsem, inkább: „Boldog nép az, amelynek az Űr az ő Istene.” Más szóval azt az embert és népet, akinek Istene van, semmi sem tudja leverni, szerencsétlenné tenni, de igazán boldogítani sem, csak Isten. A nemzet, mely felett Dávid uralkodott, boldog volt. Boldog királyában, családjaiban, jólétében, békéjében, de sokkal inkább élő Urában, akit a nép egész szívével tisztelt és imádott. Minden igaz boldogságnak Isten a szerzője, adója és fenntartója. Dávid kívánja népe virágzását és jólétét, de tudja, hogy ez is csak Istentől jöhet, őt kell dicsérni érte, és jól használni a földi jókat nemcsak magunknak, hanem mások boldogítására is. Mikor Jehovah volt Izráel Istene engedelmességéért a nép gazdagodott, naggyá lett. De boldogsága magvát mégis az Istennel való közössége alkotta.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Édes Atyánk, áldj meg Magaddal, uraságod ismeretével minket és népünket is. Csak Benned van áldás, és Tőled van más javunk is. Ámen.

— Anyagi áldások lelkiek nélkül értéktelenek. —

Philip Thorick (New York)

HÉTFŐ, SZEPTEMBER 15. — Olvassuk: Zsolt. 144.