Csendes Percek, 1979 (27. évfolyam, 4-5. szám)

1979-07-01 / 4. szám

„Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.” (Máté 6:12)

Félre ne értsük ezeket az igéket, mintha mi azzal, hogy valakinek megbocsátunk, „előfizetnénk” a bűnbocsátó kegyelemre. Valóságban csak az tud megbocsátani, aki Istentől elfogadta bűnei bocsánatát. Mint Vargha Tamás szép éneke figyelmeztet: „Te, mert nyerél, adsz is bocsánatot”. Egyébként csak azt mondhatjuk el: mi megbocsátunk, de nem felejtünk.

Mi lenne, ha Isten is ezt tenné? Ha Ő is csak eltenné „melegre” a visszafizetést, kedvezőbb alkalomra várva! De Ő „amilyen messze van a napkelet a napnyugattól, olyan messzi veti el tőlünk a mi vétkeinket’ ’. Zsolt. 103:12. Vagy, mint Es. 43:25-ben Ígéri „Bűneidről nem emlékezem meg.”

Arra a lehetőségre, s a vele együttjáró felelősségre akar emlékeztetni mindennapi imádságunk e kérése: töltsük meg minden nap életünk kulacsát az Ő megbocsátó kegyelme üdítő forrásvizével, s ne a bosszúvágy poshadt vizét tartogassuk azoknak, kiknél amaz egy új élet kezdetét jelentheti.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, ki elengedted Krisztusért minden mi bűntartozásunkat, töltsd meg szívünket ennek örömével, hogy ne legyen abban helye bosszúnak, sőt neheztelésnek se. Ámen.

— Ne azért imádkozz, hogy Isten büntesse meg ellenségeidet, hanem így: „Szűnjék meg, kérlek, a gonoszok rosszasága”.

CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 26. — Olvassuk: Máté 18:21-35.

Nagy István