Csendes Percek, 1976 (24. évfolyam, 1-6. szám)
1976-01-01 / 1. szám
Olvassuk: I. Tomótheus 2:1-7. “Intelek azért mindenek előtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért.” (I. Tim. 2:1) Kedves tanítást olvastam a minap az imádkozás módjáról. Mert sokszor nem tudjuk miért, vagy kikért kellene imádkoznunk. Egyszerű ember volt, s mégis hasznos tanítást jelent, ahogy elmondja, miként használja kezét imádkozásakor. A hüvelyk ujjam, — mondja — távol esik a többi ujjamtól. Ha rá nézek imádkozom azokért az atyafiakért, akik távol élnek tőlem. Meg azokért az emberekért is, akik még távol vannak Istentől. A mutató ujjam azokra emlékeztet, akik útmutatók, tanítók számomra. A lelkipásztoromra, a gyülekezet vezetőire, a tanítókra. Szükségük van imádságomra. A középső ujjam a leghosszabb. Kimagaslik a többi közül. Azokat példázza, akik a világi hatalmat gyakorolják. Az állami vezetőkre gondolok imádságomban. A következő ujjam már kisebb, gyengébb. Legkevésbbé használom. A lélekben és testben gyengékre, az elnyomottakra gondolok, akik értékteleneknek látszanak. Érettük is imádkozom. A kisujj am a gyermekeket, a kicsinyeket, az ifjakat jelenti. Öérettük mindig hosszan imádkozom. Jézus Krisztusban mindnyájan egyek vagyunk, mint az ujjak egyazon kéz részei. IMÁDKOZZUNK: Köszönjük az imádság lehetőségét Atyánk, de köszönjük az abban nyert áldásokat is. Erősíts meg, hogy naponként tudjunk imádkozni ne csak magunkért, hanem másokért is. Hisz’ mindnyájan ugyanazon Krisztusnak tagjai vagyunk. Ámen. — Önző önmagamat legjobban az imádságban győzhetem le. — Coomber Stella (Barbados, West India) — 38 — CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 5.
