Csendes Percek, 1976 (24. évfolyam, 1-6. szám)

1976-01-01 / 1. szám

Olvassuk: I. Korintus 2:1-13. “Amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hal­lott és emberi szív meg nem gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” (I. Kor. 2:9) A gyermek a kicsiny dolog felett is lelkesedik. Cso­dálkozik azon ami új, amit még soha nem látott. Ne­künk természetes, de ő még csodát lát benne. Mi ész­szerűen magyarázzuk a dolgokat, ő azonban kicsiny eszével nem képes felfogni. Mily kis különbség van a gyermek és a felnőtt lá­tása és ismerete között, ahhoz képest ami az emberi világ és az Isten országa között van. Erre utal a mai Ige is. E földi világ képeihez szokott szemünk és kép­zetünk el sem képzeli azt a világot, ami Isten dicső­sége. Annyira más. Nekünk csodálatos. De Isten azt elkészítette, megalkotta az őt szeretőknek. Az Ige nem azt mondjőa, hogy Isten majd valami csodavilágot fog csinálni. Hanem határozottan kijelen­ti: Már el is készítette, s az ö dicsőséges országa vár­ja lakóit, azokat, akik szeretik öt. Lehet, hogy mindez még nem fér bele emberi kép­zeletünkbe, de mit számít ez! A fontos az, hogy sze­ressem az Urat, s ezt az engedelmeségemben meg is mutassam! IMÁDKOZZUNK: Légy áldott Atyánk, hogy nem hagytál bizonytalanságban afelöl, hogy hová megyünk. Ha számunkra még oly csodás is a Te országod, mégis jó tudni, hogy Te elkészítetted, s Te oda vársz. Nem a mi érdemünkért, hanem a Krisztus áldozatáért be is fogadsz abba. Ámen. — Hogy nekem is készített helyet Isten az ő or­szágában arról tudom, ha szeretem öt. — Freed L. Stanley (Harleysville, Pa.) SZERDA, FEBRUÁR 4. — 37 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom