Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-07-01 / 4. szám

Olvassuk: Galata 6:1-9.

“A jónak cselekvésében meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha meg nem lankadunk.” (Galata 6:9)

Villámnak hívták a lovat, amelyikre gyermekkoromból emlékszem. Az öreg Villám rendszerint jó tempós módon kezdte a húzást, de amint a munkájában előbbrehaladt, úgy vettük észre, mind lassabban és lassabban haladt előbbre, meghazudtolva saját nevét.

Sokan éppen így vagyunk. Buzgón kezdünk “ügetni”, amikor valami újat kezdünk; de mielőtt nagyobb “földet” beszaladtunk volna, már lassúlunk. A tempó mind lassúbb és lassúbb, míg végül alig vonszoljuk magunkat. Az árát meg kell fizetni, bármit akarunk elérni: időt, erőt, kitartást kell érte odaadni. Áldozat nélkül nagyon kevés reményünk van arra, hogy valamit is elérjünk.

Eljönnek az idők, amikor túl fáradtaknak érezzük magunkat. Az élet nyomasztó terhe már túl sok és így fakadunk ki: “Mi haszna?” A nyomás csak növekszik, s mi magunk azt gondoljuk, semmit nem érünk el, minden hiábavaló. Meglankadunk. Es nincs aratás.

Pál ismerte ezt az állapotot. De ismerte azt is, Akitől az erő származik, Istent, Akinek jelenlétében a restség ismeretlen és Aki által van aratás.

IMÁDKOZZUNK: Kegyelmes Atyám, adj képességet arra, hogy megnyerjem az állhatatosságban rejlő erőt. Segíts abban, hogy Jézus Krisztusnak szolgáljak egész lényemmel. Ámen.

— Isten inkább igényli az állhatatosságot, mint a gyorsaságot. —

Nicholas Dávid (Ausztrália)

PÉNTEK, AUGUSZTUS 22.

— 55 —