Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-07-01 / 4. szám

Olvassuk: IV. Mózes 14:1-11.

“Meddig gyaláz engemet ez a nép? Meddig nem hisznek énnekem?” (IV. Mózes 14:1)

A közelmúltban lelkipásztorunk arról elmélkedett, hogy valamennyien zarándokai vagyunk az életnek, amint a zsidók a puszta zarándokai voltak. Ekkor ötlött az eszembe, mily igaz, hisz mi sem akarjuk életünket Istenre bízni.

Mikor gyerekek voltunk, a lóverseny játékon bukdácsoltunk a cél felé. Ha nem volt szerencsénk, vagy nem vigyáztunk, kerülőkkel, nagy megállásokkal és meghátrálásokkal értünk lassan a célba. Az élet is hasonló, de nem szerencse játék, mert Istennek célja van velünk, s életünk irányát ö szabja meg. Sokszor megindulunk a saját fejünk választotta úton, s megtagadjuk Isten határozatát, és tévútra, kerülőkre térünk. Néha a kitérők Isten rendelései, hogy fejlődésünket elősegítse. Ha nem értjük meg, hogy minden ösvény, amit Isten jelölt ki számunkra gyarapodásunkat szolgálja, életünk küzdelmes zarándoklattá válik. Az út tekervényes végtelenné nyúlik és nehéz a célt elérni.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, könyörgünk, hogy eltudjuk fogadni a Te akaratodat életünkben. Segíts, akár az egyenes úton haladnunk az igaz keresztyénség felé, akár utunk kerülőnek tűnik. Engedd céljaidat megértenünk, hogy egyre gyarapodva megközelítsük példaképünket, Krisztust. Ámen.

— Isten akarata sohasem a rossz út. —

Mundt H. Daniel (Duluth, Min.)

SZERDA, AUGUSZTUS 6.-39 -