Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-07-01 / 4. szám

Olvassuk: Zsoltár 103:8-12.

“Azokat, amik hátam mögött vannak, elfeledve, azokat pedig, amik előttem vannak, neki feszülve, célegyenest futok, hogy elnyerjem az onnan felülről való elhívás koszorúját”: (Filippi 3:14) (Ravasz fordítás)

András öltözködésével piszmogva vesztegette az időt, bár édesanyja gyakran emlékeztette, hogy elkéshet az iskolából. Végül, elveszítvén türelmét, haragosan parancsolt fiára. Ez megtette hatását, de milyen sajnálatos mindkettőjük számára, így kezdeni a napot.

Később beszélgettünk erről a dologról. András édesanyja kifejtette, hogy ő azt kívánta, hogy helyes magatartást sajátítson el és így segíteni akar neki abban, hogy jóravaló fiatalember váljék belőle. András így szólt, “sajnálom anyám, kérlek bocsáss meg nekem.” Anyja így válaszolt, “kedvesem, természetesen megbocsátok. Felejtsük el mindazt, ami történt az elmúlt reggelen. Rendben van?”

Sugárzó szemekkel válaszolt András, “Óh igen.” Aztán odasimulva hozzá így szólt: “Anyám, olyan jó voltál hozzám azon a reggelen.” “De fiacskám”, felelt az anyja meglepetten, “haragudtam reád! Nem emlékszel rá? “Miért Mama,” jött hirtelen a válasz, “azt gondoltam, hogy mi már mindazt el is felejtettük!”

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, bocsásd meg a mi vétkeinket, amint mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. Amen.

i— Ne törődj a múlttal! Élj ma jól! —

Welborn A. Carol (High Point, North Carolina)

VASÁRNAP, JULIUS 6.

— 8 —