Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-07-01 / 4. szám

Olvassuk: János 11:17-27.

"Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz én bennem, ha meghal is él.” (János 11:25)

A Grand Canyon peremén minden évben tartanak húsvét hajnali istentiszteletet. Egy újságíró lapja megbízásából volt jelen. Fagypont alatt volt a hőmérséklet. Bizony dideregve és vágyódva gondolt nemrég otthagyott meleg ágyára. A nap hirtelen megjelent a látóhatáron és elöntötte sugaraival a szakadékot, “őszintén szólva egyszerre elfelejtettem, hogy fázom” — számolt be élményéről később a riporter. “Mikor láttam a fényözönt leáradni a szakadék falain és a sziklák csodálatos színekben ragyogtak vissza, az árnyék fokozatosan eltűnik. Ügy éreztem, hogy a sötétség, amely az imént megtöltötte a roppant sziklahasadékot, csupán képzelődés volt és egyedül csak már a mindent betöltő fény az élő valóság. Éreztem azt is, hogy mi, halgatag szemlélői ennek a csodálatos színjátéknak a szakadék szélén, valahogy hozzá tartozunk ehhez a fényhez.” — A sötétség tehetetlen a fénnyel szemben. így van ez az életünk legnagyobb kérdésével, a halállal is. Az emberek azért félnek annak sötétségétől, mert egy ismeretlen világot sejtenek mögötte. A hívő keresztyén azonban, mikor élete peremén, a halál árnyékában megáll, bízó szemeivel látja az árnyékon túl az ő Urának, Idvezítőjének örökéletre vezető, csodálatos fénnyel sugárzó dicsőségét.

IMÁDKOZZUNK: Uram Jézus dicsérlek, hogy szövétnekünk vagy, mely erősebb a sír sötét homályánál. Fényed vezéreljen egész életünkön át. Ámen.

— Krisztus dicsőségének fénye hitünk lámpása. —

Irvine David (Montreal, Kanada)

HÉTFŐ, JULIUS 7.

— 9 —