Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-05-01 / 3. szám

CSÜTÖRTÖK, JtJNIUS 19 Olvassuk: János 11:32-36

"Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék.” (János 15:11)

Evangélizációs istentisztelet végén, egy tizenkétéves fiú előrejött az Ürasztalához és bátran, hangosan kijelentette, hogy elfogadja Jézus Krisztust Urának és Megváltójának. Sokakat meghatott a fiúcska vallástétele, de nem mertek szólni. Végül is a lelkipásztor törte meg a csendet: “Vannak, akik azt mondják, hogy a templomban, a szószékben, az Urasztalánál, nincs helye az érzelmi megnyilvánulásnak. Vajon miért kellene visszatartanunk érzéseinket egy ilyen alkalmon?”

Visszagondoltam gyermekkoromra, amikor én is előre mentem az Ürasztalához és kiöntöttem szívemet. Sokan voltak, akik oly kifejező módon vallották meg bűneiket, hogy az egész gyülekezet velük érzett. A gyülekezet tagjai nem nyomták el, hanem szabadon kinyilvánították érzelmeiket.

Vajon közömbösek maradhatunk-e mások megtérésénél, amikor az angyalok is örülnek a mennyben a bűnös ember megtérésén? A Biblia több alkalommal beszámol arról, hogyan fejezte ki Jézus Krisztus érzelmeit nyilvánosan az emberek előtt. Mindig együttérzett a tehetetlenekkel, a szenvedőkkel. Bethániában sírva fakadt, barátjának, Lázárnak sírboltja előtt.

IMÁDKOZZUNK: Mermyei Atyánk, kérünk, segíts bennünket, hogy ne nyomjuk el az örömöt és együttérzést szívünkben. Krisztusért halgass meg. Ámen.

— A bűnbánó, vagy örömteli sírás, megkönnyíti szívünket. —

Joiner Don (Greenwood, South Carolina)

— 52 —