Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)
1974-03-01 / 2. szám
„Boldogok a békeaségre igyekzók: mert ók az Isten fiai." (Máté 5:9) Az egész világra kiterjedő “Ima Nap” 1887-ben kezdődött. Ennek irányítása ma egy nemzetközi bizottság felügyelete alá tartozik, amely évente a világ különböző részein lakó asszonyok segítségét kéri fel erre a szolgálatra és jelöli meg a nap témáját. Ebben az esztendőben a központi gondolat a következő: „Tégy minket a béke építőivé.” Az istentisztelet anyagát Japán asszonyai szolgáltatták. Amerika különböző államában lakó asszonyok beutazták Ázsiát a keresztyén nők programjának, a Christian Causeway-nak, — a Keresztyén Összekötő Üt-nak a szolgálatában. Hat ázsiai állam asszonyaival közösen tanulmányozzák az igazság és a béke kérdését és megvalósítását. Munkájuk csúcspontjaként a mai napon Japán aszszonyaival közös istentiszteletet tartanak. Áldozatos munkával és adományaikkal arra törekszenek, hogy Saigon-ban megépíthessék a „Béke Hajlékát” „Hoa Binh-t”, a háború szenvedéseitől agyongyötört vietnami asszonyok számára. IMÁDKOZZUNK: Urunk Istenünk, segíts meg minket, hogy átadhassuk magunkat Tenéked, a mi megnemértéssel megvert napjaink közepette. Ámen. — Induljunk el együtt, hogy tartós békét teremthessünk. — PENTEK, MÁRCIUS 1 Olvassuk: Máté 5:1-12 Harvey Claire Collins, Mississippi — 3 —