Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Filippi 2:1-11.

„Boldogok, akik éhezik és szomjuhozzák az igazságot; mert ők megelégíttetnek”. (Máté 5:6)

Boldog vagyok, hogy már a szülői házban hívő légkör vett körül. Szüleim teljes odaadással hittek Isten valóságában és jóságában s én magam is egész életemen át ezt gyakorlom.

Meg vagyok győződve arról, hogy hit nélkül nincs igazán boldog élet. De azt is megtapasztaltam, hogy az emberek iránt tanúsított bizalomnak is — bár nem mindig könnyű dolog az — sok áldása van. Amikor valaki felé bizalmat nyilvánítok, ez őt igen gyakran erején felül való teljesítményekre ösztönzi.

Gyakran mondogatom magamban és másoknak, hogy az Űr szinte karjaiban hordoz engem jóságosán. Ezzel azt szeretném kifejezésre juttatni, hogy Istenben személyes mennyei Atyámat látom, Jézusban pedig személyes Megváltómat; akinek gondja van rám s nagyon is törődik életemmel. Ebből pedig világosan következik, hogy ha ö ilyen nagy mértékben törődik velem, nekem is mindent el kell követnem, hogy belém helyezett bizalmának a lehető legteljesebben megfeleljek. Minden nekem ajándékozott talentumot és energiát úgy igyekszem használni, hogy ebből Uramra dicsőség, embertársaimra pedig áldás szálljon.

IMÁDKOZZUNK: Drága Ür Jézus, fenntartás nélkül bízom hatalmadban, ami mindenre elégséges. Engedd, hogy hitemet cselekedeteim és magatartásom alátámasszák. Megnyitom előtted az ajtót. Mutasd meg nekem útadat. Ámen.

— Az Istenbe vetett bizalom önbizalommal és felebarátaim iránt való bizalommal párosul. —

Welk Lawrence, karmester (Kalifornia)

PÉNTEK, FEBRUÁR 22.

— 55