Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Zolt. 122:1-9.

„Örvendek, mikor azt mondják nekem: menjünk el az Úr házába!" (122. zsolt. 1)

Megkérdeztük-e már magunkat: Miért is megyünk el templomba? Évekkel ezelőtt olvastam a következő üzenetet, máig is őrzöm: „Vannak, akik lelkiismeretük megnyugtatására, formalitásból keresik fel Isten házát. Vannak — ha kevesen is — akik a szeretet, a jóság, a felemelkedés, a napi anyagi életből való kiemelkedés vágyából jönnek az Ur templomába, hogy lelkűk erőt, vigaszt kapjon és hogy egyesülhessenek az ott kiáradó és érezhető magasabb lelki erőkkel. .

Igen. ezt kell keresni az Úr házában, a gyülekezetben. Szokásból, illendőségből, a gyülekezethez való tartozás mutogatásából kár elmenni. Csak ha megérezzük, hogy ott találkozhatunk az Ürral, az Ö Szent Leikével, hogy ott egybekapcsolódhatunk sok ismerős vagy ismeretlen testvérrel, és azokkal együtt énekelve, imádkozva részesedünk egy közös, mély, lelki egységben és ha az Igére figyelve — bárki hirdesse is azt — egyenesen nekünk szóló üzenetet, intést és biztatást kapunk, melyet magunkkal vihetünk a hétköznapi életünkbe — akkor szól nekünk is a hívás: „menjünk el az Űr házába!”

Egy testvérünk mondta el, hogy mikor belépett egy istentiszteletre és körülnézett, milyen közönyt, unalmat, hidegséget vélt látni a jelenlévők arcán. De mikor a lelkész az igét hirdetni kezdte, az egyszerre szivén ütötte, mintha egyenesen neki szólt volna és kegyelemmel megtelve lépett ki a kis templomból.

IMÁDKOZZUNK: Urunk Jézusunk! Add Szent Lelked erejét, hogy vágyjunk házadba menni és ott a közösségben találjuk meg a hit egész életünket betöltő erejét. Amen.

— Sokan még nem tudják, milyen nagy kegyelem a templomi közösség! —

Kálpay Albin, tisztviselő (Magyarország)

CSÜTÖRTÖK, FEBRUAR 21.

— 54 —