Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)
1974-05-01 / 3. szám
„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ö gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” (Filippi 3:19) Egy ember itt Ausztráliában, néhány barátja segítségével, egy használt áramfejlesztőt küldött a tongai mezőgazdasági iskola részére. Nem sokkal azután, hogy az áramfejlesztőt üzembehelyezték és megindították, három halászó ember csónakját egy este, az erős áramlás messze kisodorta a tengerbe. Amikor hazafelé eveztek a sötétben, egyedül a főiskola fénye adott irányítást számukra. Az ajándék-áramfejlesztőnek alacsony értéke lehetett Ausztráliában, de három ember életét mentette meg Aongában. Mindnyájunknak van valami ajándéka, amivel segíthetünk másokon. Sohasem mondhatjuk azt, hogy az én ajándékom túl kicsi, túl szegényes, vagy túl öreg. Ha Isten ösztönöz bennünket, hogy adjunk, akkor bíznunk kell őbenne és szeretettel kell adnunk, ő fel fogja használni és valaki, akinek szüksége van rá, erőt és bátorságot meríthet belőle a továbbhaladáshoz. Nekünk meg van az ígéretünk arra, hogy nem fogunk kifogyni semmiből, mert Isten befogja tölteni a mi szükségünket. IMÁDKOZZUNK: Urunk, Jézus Krisztus, Aki megmutattad nekünk a tökéletes adakozás útját, segíts bennünket úgy adakoznunk, hogy azáltal mások is biztatást nyerjenek. Ámen. — Ha adok, Isten használja ajándékomat. — Bond G. Kingsley, Nyugat-Ausztrália HÉTFŐ, JÜNIUS 3 Olvassuk: Filippi 4:10-20 — 36