Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-03-01 / 2. szám

„Hajlék az örökké való Isten, alant vannak örökké való karjai." (V. Móz. 33:21)

Mult-évi nyári vakációnk alkalmával egyik nap megérkeztünk az arra a napra kijelölt táborhelyre. Az előzőtől ez kb. 50 mérföldre volt. Amint nagy igyekezettel az új helyre igyekeztünk beállítani az autó után kapcsolt lakókocsit, egyszerre csak hatalmas, éles csattanás hangzik hátulról. A legnagyobb meglepetésünkre látjuk, hogy a lakókocsi elszakadt az autótól. További vizsgálódásunk kiderítette, legnagyobb megdöbbenésünkre, hogy a biztosító szeget elfelejtettem bedugni, mikor elindultunk az előbb táborhelyről.

Anélkül, hogy az autót és a kocsit a biztosító szeg összekapcsolta volna, több mint 60 mérföldes sebességgel hajtottuk le az utat.

Mikor rémületünkből magunkhoz tértünk, rögtön arra gondoltunk, hogy mi lett volna velünk, ha az országúton történik a szétkapcsolódás. Azután összehasonlítottuk ezt az élményünket az Istenhez való viszonyukkal. A legtöbb esetben elfelejtjük ezt a kapcsolatunkat minden erőnkkel biztosítani.

De csodák-csodája: Isten sohasem enged bennünket szabadjára.

IMÁDKOZZUNK: Istenünk! magasztalunk Téged és köszönjük Néked, hogy szüntelenül gondot viselsz reánk. Bocsásd meg nekünk, ha nem bízunk mindig benned. Emlékeztess rá, hogy Te sohasem hagysz magunra bennünket. — Ámen.

— Ha a mi kapcsolatunk gyenge is, Isten mindig velünk marad. —

Francis J. Maurice, Ontario

PENTEK, MÁRCIUS 29

Olvassuk: Zsidókhoz 13:1-8

— 31 —