Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1973-01-01 / 1. szám
Olvassuk: Máté 7:7-12, I János 5:10-15 „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal...” (Máté 7:12) Jól emlékszem arra a kis középamerikai vasárnapi iskolára, melyben mint fiatal fiú felnőttem. Különösen előttem van az a csendes szőke asszony, aki osztályunkat, a serdülő fiúkat tanította. Ficánkoló, fegyelmezetlen banda voltunk. Folyton félbeszakítottuk a tanulást. Azonban annak ellenére, hogy állandó káoszt teremtettünk a teremben ennek a tanítónőnek a csendes csendes, türelme segített abban az elhatározásomban, hogy fiatalon elfogadjam az Úr Jézus Krisztust. Lehetetlen meghálálnom ennek a tanítónőnek boldog életemet, vidám otthonomat, barátaim százait és életemet betöltő hivatásom örömét, melyet, legalább is részben, az ő szolgálata révén kaptam, mert ő és a hozzá hasonló hívők hitüket megosztották velem. Mivel ismerem a Krisztusban eltöltött gazdag élet örömét, amit mások tapasztalatain és tudásán át nyertem el. Ezért én is megosztom életemet másokkal. Ez az evangélium egyik arany szabálya, s ez meggyőződésemmé lett. Hogyan tudnám mindezt elhallgatni, mikor oly sokat jelent számomra? SZERDA, JANUÁR 24 IMÁDKOZZUNK: Uram, segíts hitünkét másokkal is megosztani„ mert mások is megosztották hitüket velünk. Ámen. — A másokkal megosztott hit gazdagító hit. — Lincoln Benjamin Paul Nebraska 26