Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)

1973-05-01 / 3. szám

Olvassuk: Ézsaiás 35., János 4:7-15

„Víz fakad a pusztaságban és a pusztán patakok. Tóvá lesz a délibáb és víz buggyan a szomjú földön.” (Ézsaiás 35:6-7)

Sohasem felejtem el élményemet, amit akkor szereztem, amikor Ausztráliának elhagyatott vidékein utaztam át. Hosszú kilométereken keresztül csak a levegő hősége, por és szárazságtól kiaszott sivatag. Mintha csak a halál birodalmában jártunk volna. Erre gondoltam: „Nincs rosszabb, mint a szárazságtól kiaszott föld halálos egyhangúsága”

Ugyanígy, az ember lelki élete is lehet ilyen kiaszott, száraz és reménytelen.

Az eső azonban visszavarázsolhatja az életet, a virulást a szomjas, száraz földön. Ugyanúgy az az ember, aki tudatosan megnyitja kiszáradt, elfáradt életét Isten felé, akinél az örök források vannak, az megtapasztalja az Isten felé megnyílt élet kivirulását. „Eljönnek az enyhülés napjai az Úrtól”. (Ap. Csel. 3:19). „Örvendezni fog a pusztaság s a száraz föld, vigad majd a puszta, virulni fog”. (Ézs. 35:1.)

IMÁDKOZZUNK: Uram, engedd, hogy megtapasztaljam a Te jelenlétedet életem minden napján. Ne legyen életem halott és száraz, hanem Tebenned friss, viruló és eleven. Krisztus megteheti és megteszi ezt, hiszem. Ámen.

— Szívemet csak én nyithatom meg naponta Isten felé. —

McLellan Erzsébet, Ausztrália

HÉTFŐ, JÚNIUS 11

— 44 -