Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-05-01 / 3. szám

Olvassuk: II. Korinthus 11:24—31. »Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban.« (II. Korinthus 2:14.) A Rocky Mountain Nemzeti Park-ban, magasan a meredek hegyoldalban, láttunk egy magányos fenyőt. Viharvert, formátlan fa volt, de még az a csoda, hogy olyan mostoha körülmények között egyáltalán életben tudott maradni. Úgy állt ott, mint egy őrségen lévő katona. Ez a fa Pál apostolra emlékeztetett, aki nagy kitar­tással nézett szembe igen sok nehézséggel és nem volt hajlandó feladni a harcot, hogy célját elérje. Mások is eszembe jutottak, akiket úgy ismertem meg, mint erőslelkű, bátor emberéket. Semmi nehéz­ség, csalódás, vereség vagy próbatétel nem tudta hitü­ket és reményüket 'kioltani. Eszembe jutott Édesanyám, aki harminchat éves korában özvegyen maradt és egye­dül nevelte fel gyermekeit. A jövő reménysége az, hogy legyenek nagy szám­ban olyan keresztyének, akik diadalmasan tudnak szem­benézni a megpróbáltatásokkal. Ezek mindig bizonysá­got fognák tenni arról, hogy Krisztuson keresztül lehet­séges a gy őzelem. Imádkozzunk: Atyánk, adj erőt, hogy le tudjuk küzdeni azokat a nehézségeket, melyek előttünk tor­nyosulnak. Mikor a megpróbáltatások ideje jön, se­gíts, hogy bennünk akkor is öröm ragyogjon és vissza­tükrözzük Krisztust, aki erőt ad a győzelemre. Ámen. — Ha a kikötőbe el akarunk érni, vitorláznunk kell — sokszor a széllel, sokszor ellene. — Glessner Chloe Holt, Okluhoraa Szombat, május 20. 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom