Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-05-01 / 3. szám

Kedd, május 9. Olvassuk: Filippi 4:10—20. »Én megtanultam, hogy abban az állapotban, amelyben éppen vagyok, megelégedett legyek.« (Filippi 4:11.) Kis leányaim lehangoltan bámultak kifelé az ab­lakon áit A szürke, borús égről eső zuhogott alá az ab­lakpárkányra és a kertti ösvényre. S ami a legrosszabb, kedvenc játékszerük, a homok-láda is átázott. Ott,, abban a négyszögletes ládában, a homokha­lomban sok érdekes játékkincs volt... Üres kannák, öreg virágcserepek, konyhakanalak és játéklapátok. Azonban a 'két kisleány és a játékszerek között kérlel­hetetlenül ott volt az esőverte ablaküveg. »Miért esik az eső, Mami?« — kérdezte egy re­ménytelen hang mellettem. »Mert ott vannak azok a fekete felhők« — feleltem. »De miért vannak felhők?« kérdezte. Milyen gyakran tesszük fel ugyanezt a kér­dést az életiben mi is. Talán lázadozva kérdezzük,, amint nem kívánatos körülmények vesznek körül min­ket »Ha csak ez... vagy az.... megváltozhatna!« Zúgo­lódunk nyugtalanul. A legfelszahadítóbb tett, amit ilyenkor tehetünk, az élet felhős napjainak elfogadása Ez az Isten kegyelmének új felfedezéséhez vezethet. Imádkozzunk; Atyám, bocsáss meg, ha ellened lá­zadozunk. Engedd, hogy gondolatainkat reád összpon­tosítsuk és így békét találjunk. Jézus nevében. Ámen. — Abban, hogy a nem kívánatos körülményeket elfogadjuk, gyakran már szabadulás rejlik. — O’Neil Dorothy, Dél-Ausztrállá 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom