Csendes Percek, 1971 (19. évfolyam, 2-6. szám)

1971-03-01 / 2. szám

KEDD, ÁPRILIS 13.

Olvassuk: Máté 7:1—5.

»Aki közületek nem bűnös, az vessen rá először követ.« (János 8:7.)

A tengerészetnél az egyik újonc semmiképpen sem volt megelégedve a tábori istentisztelettel. Hibát talált ebben is, abban is és mindenben. De amint sorolta panaszait felettesének, lassanként, fokozatosan az a meggyőződés alakult íki benne, hogy a hiba nem ebben vagy abban van, hanem saját magában. »Igen, lehet, hogy én vagyok a hibás« — ismerte el végül is.

A vádoló ujj, amit mi mások felé irányítunk, gyakran önmagunkra mutat vissza. Mielőtt mások felett ítéletet mondunk, nézzünk először önmagunkba.

Jézus egészen drámai módon illusztrálta ezt, amikor bizonyos egyházi vezető férfiak egy asszonyt hoztak eléje, akit házasságtörésen kaptáik. Törvény szerint az ilyen személyt meg kellett akkoriban kövezni. De Jézus, látva önigazságukat, emlékeztette őket, hogy ők sem bűn nélkül valók. Tehát nem vádolhatnak és marasztalhatnak el másokat. Szó nélkül, szemlesütve távoztak Jézus elől, aki szívük mélyéig beléjük látott. Semmi mentséget sem találhattak a maguk számára, mert saját kezük és szívük tisztátalan volt.

Vajon nem rólunk van-e szó?

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, saját gyengeségünk és elesettségünk nem jogosít fel arra, hogy másokat bíráljunk. Könyörgünk, tölts meg minket őszinteséggel, beismeréssel, alázatossággal és Hozzád ragaszkodó szeretettel. Jézus nevében kérünk. Ámen.

— Nem lehetek mások bírája, míg a magam életét Isten ítélete alá nem helyezem. —

Plank VV. Dávid, Maryland

46