Csendes Percek, 1971 (19. évfolyam, 2-6. szám)

1971-03-01 / 2. szám

Olvassuk: Efézus 5:15—20.

»A Mi Urunknak Jézus Krisztusnak nevében mindenkor mindenért adjatok hálát a mi Istenünknek és Atyánknak.« (Efézus 5:20.)

Egyik könyvében Franki Viktor, a világhírű pszichiáter koncentrációs tábori élményeiről ad számot. A foglyok nevük helyébe számot kaptak s úgy kezelték őket, mint valami állatokat. Az író még ilyen körülmények között sem veszítette el életörömét. Állandóan visszaidézte magában a feleségével töltött éveket. Képzeletbeli beszélgetéseket folytatott vele. Kölcsönös szeretetük ezernyi apró megnyilvánulására gondolt vissza.

Könyvének olvasásakor felmerült bennem a kérdés, hogy miért nem gondolok többet az életemben nyert áldásokra s miért nem adok újra meg újra hálát értük? Kezdtem magamban elősorolni azokat: kirándulások szép emlékét; vidám családi együttléteinket; férjem derűs tekintetét, amint esténként belép az ajtón; azt az örömet, ahogy gyermekeimmel együtt nézegetjük akváriumunkban a gyönyörű trópusi színes halakat; kertünk tavaszi virágpompáját s így tovább.

A mi emberi életünk túl rövid. Nem szabad, hogy érzéketlenül menjünk el szépségei mellett s ne örüljünk tiszta örömeinek.

IMÁDKOZZUNK: Bocsáss meg, drága mennyei Atyám, hogy olyan hálátlan gyermeked vagyok. Köszönöm, hogy időnként tudatossá teszed ezt bennem és jóleső szégyenérzet tölthet el miatta. Ámen.

— Ma ujjaimon végigszámlálom csendben az Istentől kapott áldásokat! —

Richardson Lyn, Kentucky

PÉNTEK, ÁPRILIS 2.

35