Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1970-03-01 / 2. szám
VASÁRNAP, MÁRCIUS 15. Olvassuk: Máté 9:1—18, I. János 2:12. ...... a ti bűneitek megbocsáttattak az ő nevéért.« Mikor megfáradunk Jézus Krisztushoz jövünk hibáinkat megvallva, hogy feloldozzon bűneinkből és elfogadjon minket úgy, ahogy vagyunk. Ő ezt meg is cselekszi velünk. Aztán ismét jönnek a kísértések és vétkeink súlya már már a kétségbe esésbe taszít. Akkor újra közeledünk Krisztushoz, hozva imáinkban életünk terheit, hogy aztán felszabadultan menjünk tovább. Mégis nem sokkal utánna megint magunkra gyűjtjük a terheket, hogy megpróbáljuk mi magunk hordani azokat. így aztán aggályaink ismételten fokozódnak. Aggódunk a jövőnk felől, rettegünk a haláltól, szorongásaink támadnak családi és anyagi körülményeink alakulása miatt. Ekkor vetődik fel a kérdés, mi történt Krisztusba vetett hitünkkel? Csak az hogy mi magunk elfordultunk Tőle és vissza vontuk belévetett bizalmunkat. Ez az ingadozó magatartás még olyankor is felüti fejét életünkben, mikor már eljutottunk oda, hogy teljesen átadjuk magunkat Krisztusnak. Teljes odaszánásunkat képesek lennénk vissza vonni, mert talán azt akarja véghez vitetni az Ur velünk amit mi nem kedvelünk. Ilyenkor látnunk kell, hogy mi teljesen rá vagyunk utalva Krisztusra. Szükségünk van a reménytelenségből való felszabadulásra, a teljes belső bizonyosságra, hogy Ő segít hordani feladataink terheit. IMÁDKOZZUNK: Mennyei Édesatyánk, segíts engem így odaszentelni magamat Teneked, hogy soha többé el ne szakadhassak Tőled. Jézusért kérlek. Ámen. — Isten ismer és mégis szeret minket. — Williams J. M., South Carolina 17