Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-05-01 / 3. szám

CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 18.

Olvassuk: Róma 15:1—6; Zsoltárok 48:15.

»Bizony, ez az Isten a mi Istenünk örökkön örökké, ő vezet minket a halálon át.«

Laci bácsi öreg és beteg ember volt. Hosszú évek betegsége reányomta pecsétjét a testére, egész megjelenésére. Ha lépcsőn ment le vagy föl, fognia kellett mindig a karfát, mert a szívét ért rohamok erőtelenné, bágyadttá tették egész testét. Lábai rogyadoztak. Ha beszélt, egészen közel kellett hajolni hozzá s jól figyelni, hogy szavát megértsed.

De Laci bácsi mindig mosolygott. S mindig, minden érdekelte. Kezedet ha megszoríthatta, nehezen engedte el. így fejezte ki irántad való szere tétét a maga egyszerű, megható módján.

Amikor már közel volt halála, így szólt csendesen Istenhez: Bűnbánatot tartok, Uram.« S derűsen ment át a halálon az örökéletbe. Ha vannak mosolygó szentek a mennyben, ő biztos köztük van. Élete erről tett bizonyságot: »Ez az Isten a mi Istenünk örökkön örökké, Ő vezet minket a halálon át.« Átvezette őt a halálon s övé lett a romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökség.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, jó tudnunk, hogy Te fogod a mi kezünket, te vezetsz minket a hétköznapokban és az ünnepek megdicsőülés hegyein. így sohasem tévesztjük el az útat s tudjuk, hogy az út a mennybe visz. Hála legyen neked, Istenünknek. Ámen.

— Isten vezet — bízd rá magad. —

Vietorisz Lajos, Ontario

61