Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-05-01 / 3. szám

»Adjon kiki, a mint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből: mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. (II. Korinthus 9:7.)

Az egyik egyház által rendezett nőgyűlésen levelet olvastak fel. Távolkeleti misszióból jött a levél, és leírta az ottani szánalmas állapotokat. A misszionárius kérte a híveket, hogy adakozzanak. Vitaminra lett volna szükség, hogy a helytelen táplálkozást pótolni tudják. Amint a tányér körbe ment, egyesek megjegyzéseket tettek a nehéz gazdasági viszonyokra. Eltűnődtem. »Vájjon eltartója vagyok-e testvéremnek?« Tudtam hogy a csoportban vannak olyanok, akiknek alig elegendő a jövedelmük ahhoz, hogy megélj enek. Egy asszony volt közöttünk, kinek öt gyermeke volt, és a kinőtt cipőket, ruhákat állandóan pótolnia kellett. Csendesen ezt monta: »Ha a gyermekeimnek cukorkát tudok venni, akkor adhatok erre a célra is.« Én magam is megnöveltem azt az összeget, mit a tányérba akartam tenni. Visszamosolyogtam rá, ezt mondva: Ámen.

IMÁDKOZZUNK: Óh Mennyei Atyánk, Teremtőnk, segíts, hogy megláthassuk embertársaink szükségeit. Lelked indítson minket arra, hogy jókedvvel adakozzunk a szükségben levőknek. Krisztus nevében kérünk: Ámen.

— Ha hátat fordítunk embertársaink szükségének, Istennek fordítunk hátat. —

Choy Ruby, Kalifornia

SZERDA, JÚNIUS 17.

Olvassuk: II. Korinthus 9:6—15.

50